Zsófi lányom februárban elkapta a Covidot. Szövődményként szaglásvesztés lépett fel. Eleinte úgy gondoltuk, hogy pár hét regenerálódás után visszaáll minden. Nem így történt. Elkezdte az illóolajokkal a szaglásterápiát. Hosszú hetek, hónapok következtek. Az első pár hónapban még reménykedtünk, hogy a szaglásterápia, vitaminok hatására regenerálódik a szaglása. Az illóolaj sem hozott tartós sikert, csak nagyon finoman érezte, az egyébként erőteljes olajokat, (csak az egyik orrlyukban) és ott sem tudta érdemben megkülönböztetni azok fajtáját. Majd az illóolaj terápia is egy kis időre félre lett téve, annak sikertelensége miatt. Néha egy-egy kellemetlen szagot megérzett egy kis időre Zsófi, de nem tudta beazonosítani annak jellegét. Jött egy nátha is, amely ezeket a kis eredményeket is visszavetette. Nem érezte a konyhai finom illatokat, az égett pirítóst, a szomszéd utcából hömpölygő füstöt, a kémia óra kísérleteit. Azokat a veszélyeket nem tudta kiszűrni, amire nap,mint nap a szaglásunk figyelmeztet. Egy reménytelen helyzet volt. Nyolc hónap szaglás nélkül. Majd egy nap megtaláltam Bea doktornő weboldalát. Aznap felvettem vele a kapcsolatot. Szinte elvarázsolt a kedves hangja, a figyelmes kérdései. Biztos voltam benne, hogy Ő és a módszere az, ami segíteni tud a lányomon. Az áttörés pár kezelés után történt. Megérzett olyan illatokat, amelyek már a feledés homályába merültek. Tusfürdő, parfüm, mosószer, ételek, cigifüst, fenyőillat. Mindkét orrlyukban érezte az illatokat! Őszintén hálás vagyok Bea doktornőnek a kedves, odaadó figyelméért, a türelmes, segítőkész gyógyító munkájáért. A lányom nagyon szeretett hozzá járni. Jól érezte magát a kezelések során. Köszönjük szépen!